szektorlabda

A gombfoci születése

Magyarországon mindenki tisztában van azzal, hogy mi a gombfoci. A felnõtt férfi korosztálynak pedig biztosan van hozzá egy kedves története is. De valóban tudjuk, hogy mi is a gombfoci? Hát most elválik. Szövetségünk kötelességének érezte, hogy utána járjon a szektorlabda sportág népi játék elõde, a gombfoci történetének. A kutatás még folyik, de számos dologban már biztosak lehetünk. Ezeket osztja meg most veletek szövetségünk kutatásokat végzõ bizottsága.Jelenlegi adataink szerint nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a gombfoci magyar találmány. Már az 1910-es évekbõl is vannak információink arról, hogy Magyarországon gombfociztak! Egy 25 évvel ezelõtt kiadott regény írója szerint 1911-ben már nagy gombfoci élet volt Budapesten. Néhány évvel ezelõtt pedig sikerült felkutatni egy igen idõs bácsit, aki a bátyja 1918-ban vont be egy baráti társaságba, ahol õ már játszott. Nevezzük is nevén a társaságot: ez volt a Szektor Klub. Ez a társaság egyébként többet jelent számunkra egy régi baráti körnél. Õk alkották meg a késõbb Magyarországon, majd világszerte elfogadott játékszabály legfontosabb elemét a passzolási szabályt, amit szektor szabálynak neveztek el. Végül a sportág és szövetségünk neve is innen származtatható! Valószínûsíthetõ, hogy a gombfoci a labdarúgás magyarországi megjelenésével és elterjedésével párhuzamosan alakult ki, vált népszerûvé elsõsorban a városi gyerekek körében. A húszas, harmincas években, az akkori szórakozási lehetõségek között gyorsan hódított a játék, amit a foci népszerûségének emelkedése is segített. A Szektor Klubhoz hasonló társaságok gomba módra szaporodtak és spontán utcabajnokságokban, iskolabajnokságokban mérték össze tudásukat. Volt azonban egy nagy probléma: az egységes szabályok hiánya. Ahány ház, annyi szokás. Minden körnek meg volt a maga szabály. Ezért, ha két klub kihívta egymást, akkor oda-vissza vágó alapon dõltek el a csaták. Mivel mindig a házigazda szabálya az érvényes, a vendég szabályismerete hiányában érdekes eredmények születtek, ami természetesen a visszavágón megfordult. Így persze nehezen volt mérhetõ a tényleges tudás. Ennek vetett véget az egyik baráti kör vezetõje, aki nyilvános értekezletet hirdetett meg a klubok vezetõi számára 1958-ban a Kárpátia Étteremben. Az egyes becslések szerint több mint 200 megjelent gombozó vezetõ akkor és ott lefektette a versenyszerû gombfocizás alapjait! Vezetõséget választottak maguk közül, meghirdették az elsõ semleges helyszínû Budapest Bajnokságot, majd késõbb sor került az Országos Egyéni és az Országos Csapatbajnokság kiírására is. A klubok különféle játékszabályaiból egy egységes, ha vitatott is, de mégis csak országosan elfogadott játékszabályt alkottak meg, amely 1964-ben könyv formájában is megjelent. Ez a szabálykönyv olyan jól kiállta az idõk próbáját, hogy ma is alapját képezi (a szektorszabállyal együtt) a jelenlegi nemzetközi játékszabályoknak! És ezután már semmi sem állította meg a versenyszerû gombozás országos elterjedését.Így alakultak ki a gombfoci játékból a ma ismert versenysport alapjai, amit az elsõ vezetõség asztali-labdarúgásnak keresztelt el.

A gombfoci sportággá válása

Mint az a gombfoci történetében olvasható, az 1960-as évektõl kezdve igen aktív versenyrendszer alakult ki a magyar gombfocizásban. A gombfocizó klubok szabályos sportszövetségi rendszerben kezdtek mûködni, pont úgy, mint bármely más sportszövetség. Csupán a hivatalos elismertség hiányzott, az ezzel járó erkölcsi és anyagi elismeréssel együtt. Az ekkora már magukat asztali-labdarúgóknak nevezõ gombozók arról álmodtak, hogy egyszer majd az állam hivatalosan is sportként ismeri el az asztali-labdarúgást. Nemzeti Bajnokságuk eredményeit megírja a Népsport, válogatottat állíthatnak ki, és világbajnokságokon vehetnek részt. Az álmok megvalósítása érdekében levélben fordultak az akkor ilyen ügyekben illetékes Belügyminisztériumhoz, de szövetségalakítási kérelmüket válaszra sem méltatták. Hosszú évtizedek teltek el azzal, hogy az asztali-labdarúgók szinte földalatti sportmozgalomként léteztek, mindenféle állami támogatás, szponzor, vagy bármilyen más külsõ segítség nélkül. Ezek a nehéz idõk megtanították a vezetõket okosan bánni szûkös eszközeikkel és ránevelték tagjaikat a társadalmi munka becsületére, a társadalmi munkások tiszteletére.
Azután 1989-ben nagy dolog történt! Az állam rendeletet adott ki a sportági szakszövetségek megalakulásával, mûködésével kapcsolatban. A gombozás vezetõi felismerték a rég várt pillanatot és a rendelet alapján 17 klub megalakította a Magyar Asztali-labdarúgó Sportszövetséget 1989. szeptember 30-án Budapesten, a II. kerületi Hazafias Népfront székházában. Bejegyzési kérelmüket a Fõvárosi Bíróság csak 1990-ben fogadta el, de ezzel sporttörténelmet írt. Mivel a Magyar Asztali-labdarúgó Sportszövetség bejegyzõ végzésére a szervezet tevékenységi köre megnevezéséhez az eljáró bíró jóvoltából a "sport" szó került, így az asztali-labdarúgás ettõl kezdve hivatalosan is sportnak számított!! Aki az egész folyamatot kitalálta, megszervezte, menedzselte, finanszírozta és az asztali-labdarúgás sportként való elismerését kiharcolta, megérdemli, hogy nevén nevezzük: õ volt Horváth Imre, akit a lelkes alapítók munkája elismeréseként a szövetség elsõ elnökének választottak. Ezzel megkezdõdött a gombfoci felnõtt kora.

Sportág Törnénete

Bevezetés
Szinte alig akad olyan hónap, amikor a televízió képernyőjén keresztül ne ismerkednénk meg valami új játékkal, egy új tömegőrülettel, amely a legtöbb esetben múló hóbortnak bizonyul, de nem ritkán az is előfordulhat, hogy sportággá növi ki magát. Magyarországon is van egy játék, a gombfoci, melynek szervezettsége olyan magas fokát érte el az 1980-as évek elejére, hogy felmerült a sportággá válás kérdése. Ez teljesen más megvilágításba helyezte a korábbi hobbi-tevékenységet.
Hogyan születnek manapság új sportágak, és hogyan születtek a múltban?
Hol az a határ, amikor egy játék sporttevékenységgé válik?
Eredetét tekintve minden sportág köthető egy konkrét néphez, vagy országhoz, de vajon hogyan válik nemzetközivé?
Mi lesz a sorsa a szülőhazája határait átlépő új sportágaknak?
Befogadja-e őket a sportszerető nemzetközi közvélemény, illetve a nagy nemzetközi sportszervezetek?
Ezek a kérdések foglalkoztattak engem, amikor 1989-ben először olvastam az akkoriban megjelent 1989. évi 9. tvr. szövegét, amely a sportági szakszövetségek megalakulását, működését szabályozta. Átvillant az agyamon, hogy itt a nagy lehetőség a gombfoci sportággá válására. A gondolatot tettek követék és ma már elmondhatjuk, hogy van egy élő sportág, a szektorlabda, amit magyarok találtak ki!
Szakdolgozatomnak a "Sportág születik" címet adtam jelen időben fogalmazva. Tettem ezt azért, mert a születés folyamata is időbe telik. Az eltelt idő ugyan mérhető, de hosszának megítélése szubjektív dolog. A gombfoci sportággá válása jogilag 1989.szeptember 30-án kezdődött meg a Magyar Asztali-labdarúgó Sportszövetség megalakulásával. Azonban megítélésem szerint csak a 2004. évi III. Világbajnoksággal fog lezárulni a sportág kialakulása folyamatának befejező szakasza.
Az idő igazolta, hogy a gombfoci játék nem múló hóbort, hiszen nem csupán túlélt egy viharos századot, hanem szüntelenül fejlődve sportággá tudott válni! Szakdolgozatomban ezt a folyamatot kívánom nyomon követni, emléket állítva a "születés pillanatának".

1. Futballutánzó játékok

Világszerte megfigyelhető jelenség, hogy a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás utánzására számos játék született. Ezek között vannak, amelyek csupán társasjátékként funkcionálnak, de jó néhány olyannal is találkozhatunk, amelyek világszerte ismertté váltak. Közülük néhány pedig sportággá is tudott válni.
A futballutánzó társasjátékok igen nagy számban ismertek. Két részre oszthatjuk ezeket a játékokat. Vannak olyanok, amelyek egy feltaláló, vagy játékgyártó cég nevéhez kötődnek és kereskedelmi forgalomban kapható eszközök. Közülük hazánkban a rugósfoci talán a legismertebb. Azonban vannak olyanok is, amelyről nem tudni, hogy kik, mikor és milyen körülmények között találták ki. Ezeket hívjuk futballutánzó népi játékoknak. Adatgyűjtésem során tudomásomra jutott olyan játék, melyet kubai gyerekek a tengerparti sima sziklákon fakorongokkal játszanak. Értesültem olyan futballszerű játékról, amelyet Nigériában kólás kupakokkal játszanak, inggombból készült labdával, de még a Fuji-szigeteknek is megvan a maga futballutánzó játéka. Magyarországon kétségtelen, hogy a gombfoci a legismertebb és legnépszerűbb ilyen játék.
Külön figyelmet érdemelnek azok a futballutánzó játékok, amelyek népszerűsége és űzésük szervezettsége olyán fokát érték el, hogy sporttá tudtak válni. Ebben a sorban kell megemlítenünk a subbuteot, a csocsót és a gombfocit. A subbuteo egy asztali játék, amelyet egy focipálya vonalazású pályán, egy félgömb vízszintes részére erősített futballista bábuval játszanak. Ezeket a "kelj fel Jancsi" figurákat kézzel lökdösve próbálják a gömbölyű labdát eltalálni és ez által azt a kapuba juttatni. A subbuteot Magyarországon alig-alig ismerik, azonban a világ számos országában népszerű, de elsősorban Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában játsszák. Érdekes megfigyelés, hogy az Európa-szerte játszott játék a Kárpát-medencében nem tudott gyökeret verni. Azon megkérdezett személyek közül, akik a subbuteot, a csocsót és a gombfocit is ismerik, egyértelműen a gombfocit tartották a legkreatívabb, legszórakoztatóbb futballutánzó játéknak. Ehhez kapcsolódik az a további megfigyelés, hogy a gombfocikedvelők néha szívesen csocsóznak, de a subbuteo után nem mutatnak érdeklődést. Valószínűsíthető, hogy a subbuteo a gombfoci népszerűsége miatt nem tudott elterjedni a Kárpát medencében. A csocsó közismert és népszerű játék hazánkban. A játék úgy van kialakítva, hogy egy téglalap alakú dobozba a gumiból készült futballista figurákat fémrudakra erősítve belógatják. A belógatott figurák a rudak megforgatásával szintén forognak, és úgy vannak beállítva, hogy a lábuk, illetve a fejük éppen nem érik a doboz focipálya felfestésű alját. Játék közben egy csocsó játékos a bábukat tartó rudakat tolva, húzva, igyekszik valamely bábuját a labda mögé, illetve a labda útjába helyezni, majd ekkor a bábut megforgatva, ezáltal a labdát eltalálva gólt elérni. Kétféle méretű csocsóasztalt is ismerünk, mindkettő igen elterjedt. A kettő közül a nagyobbik, a sokáig csak a vidámparkból vagy a játéktermekből ismert típus lett önálló sportág. Míg a subbuteonak nincs szervezete Magyarországon, addig a csocsónak viszont bejegyzett sportszövetsége is van hazánkban. Mindkét sportágban rendeznek világversenyeket. Képünkön egy Dallasban rendezett csocsó világbajnokság látható. A gombfoci történetéről, sporttá válásáról, továbbá világszerte folyó gombfoci életről a dolgozat további fejezetiben olvashatunk részletesen. E fejezet lezárásaként, kikapcsolódásként, talán humorként is felfogható a következő gondolat. Mint ismeretes a középkori Angliában divatos csordajátékok során számos haláleset is előfordult, mire a két város közötti rétről sikerült valamelyik félnek a másik város kapuján átterelni a labdát. Ennek a "halálosan komoly" sportnak lett a megszelídült változata a futball. Azután a futball bekerült a szobába és asztali játék lett belőle gombfoci néven. Legújabban már ennek a futball utánzó játéknak is van utánzó játéka, egy számítógépes gombfoci játék. Íme, a képen látható az eredmény.


2. A Gombfoci születése, elterjedése

A játék eredetének kutatásakor tanulmányoztuk más országok gombfoci életének kialakulását. Ennek alapján három csoportba sorolhatók a gombfocit ismerő, játszó országok. Az első csoportban vannak a Kárpát medence országai, ahol a magyar lakta területeken ma is ismert és élő tevékenység a gombfocizás. Megfigyelhető, hogy csak a játék megszületésekor érvényes magyar országhatárok közötti területen ismerték, illetve játsszák ma is a gombfocit. A második csoportba azokat az országokat soroltuk, ahol kisebb vagy nagyobb csoportokban gombfociznak ugyan, de kétséget kizárólag kimutatható, hogy a játéknak az adott országban való megjelenése magyarországi eredetre vezethető vissza. A harmadik csoportot azok az országok képezik, amelyekben szintén gombfociznak, de a magyar eredetet egyelőre csupán egy nem elegendő alapossággal bizonyított hipotézis támasztja alá. Azonban ezekben az esetekben a magyarországinál több évtizeddel későbbi megjelenésről beszélhetünk. Tehát, ha esetleg a jelenleg gombfocit ismerő országok mindegyikéről nem lenne bizonyítható, hogy magyar hatásra kezdtek el gombozni, az semmit sem változtatna azon a tényen, hogy a magyar gombfoci korábbi eredete miatt nem származhat máshonnan. Most pedig ebben az alfejezetben a magyar gombfoci születését fogjuk nyomon követni.
A gombfoci - kutatásaink jelenlegi adatai szerint - az 1910-es években született az akkori Magyarország területén és a mai napig is kedvelt időtöltés hazánkban, illetve a Kárpát medencében. A játékszabályok rendkívül futballszerűek és játék közben egy focimeccs érzetét keltik. Eszközrendszere pedig a kor játékos emberének találékonyságát dicséri. A focistákat kabátgombból készült bábuk személyesítették meg. A gombokat megreszelték, megcsiszolták, hogy még alkalmasabbak legyenek a játékhoz. Gyakran több gombot is egymásra erősítettek dróttal vagy összeragasztották őket szurokkal. A kapukat fából barkácsolták és gézből készült hálóval látták el, ami az igazi focikapu érzetét keltette. Akinek még ilyen eszközei sem voltak, azok igen leleményesen papírból hajtogatták kapuikat. A játékosok mozgatását pöcköléssel, körömrányomással vagy fésűvel oldották meg. Ez utóbbit úgy kell elképzelni, hogy a fésűt rányomták a játékos tetejére. Amikor az kissé meggörbült a nyomóerőtől, akkor ferdén lecsúsztatták a játékosról, amit a fésű ez által szinte kilőtt. Kezdetben labda gyanánt először sliccgomb, vagy inggomb szolgált. Szokás volt az inggombot is megmunkálni oly módon, hogy az élét ferdén megreszelve emelésre is alkalmassá tették. Ugyanis a játékos trapéz oldalnézetű lövő éle a labda bereszelt részének alá tudott nyúlni, ezzel felrepítve az apró gombocskát a levegőbe. Ilyen módon szép magas, ívelt lövéseket lehetett az ellenfél kapujára küldeni. Később a félig gömbölyű, majd korong alakú műanyag labdák is gyárilag készültek. Pályaként pedig egy futballpályaszerű vonalazással ellátott bármilyen sima, négyszögletű asztal is megtette.
Az 1990-es évek elején sikerült kapcsolatba kerülni a ma ismert legrégebbi baráti társaság, a Szektor Klub legidősebb tagjával, Gáti Ödönnel, akit legelőször bátyja vitt el játszani 1923-ban egy baráti körbe, ahol már 1918 óta játszottak. Sokáig ez volt a legrégebbi konkrét ismeretünk a gombfoci eredetét tekintve, de a közelmúltban olyan adatokra bukkantunk, miszerint Budapesten és a Vajdaságban már 1911-ben aktív gombfoci élet volt. Egy azonban biztosra vehető: a gombfoci a futball magyarországi megjelenésével és elterjedésével párhuzamosan alakult ki és vált népszerűvé. Ekkoriban a játékot még pitykézésnek, illetve gombozásnak hívták, majd később gombfocinak. Néhány tájegységben azonban egészen különleges névváltozatok is születtek. A gombfoci Győr környékén a csiksz elnevezést kapta, a Vajdaságban pedig pucomet, dugmić, sobni futbal, stoni futbal néven is ismerték a magyar nevén kívül, ami azt jelzi, hogy szerbek és magyarok együtt gombfociztak. Már a harmincas években számos gombfocizó baráti társaság alakult és került kapcsolatba egymással. Divattá vált, hogy a klubok kihívták egymást egy mérkőzésre. Ezek igazi presztízscsaták voltak, amit korabeli levelek tanúsítanak. Nyilvános versenyekről 1930 óta van tudomásunk. Ekkor került sor a bánsági Nagybecskerek városi bajnokságára. A kor újságírója szerint az egyik gomb rúgta a kisebb gombot, az inggombot. A szabályos kapu hálóval volt ellátva, kapusként gyufásdoboz szolgált. A gombokat pedig fésűvel "hajtották". Bécsben, 1936-ban sor került egy érdekes eseményre. Egy ismeretségi alapon szervezett nemzetközi versenyt rendeztek (az eseményt Európa-bajnokságként elnevezve), melyen a magyar dr. Rohr Lajos második helyezést ért el egy dán versenyző mögött, megelőzve egy osztrák játékost. Azonban a szabályok vagy az eszközök tekintetében nincs egyéb információnk.
Érdekes véletlen, hogy az első, tartósan működő gombfoci szervezetek kialakulásának időszakával egybeesnek Kurt Lewin, német pszichológus csoportdinamikai kutatásai, melynek során - többek között - kiscsoportok, közösségek kialakulását és a bennük lejátszódó folyamatokat tanulmányozta. Lewin megállapításainak lényege szerint egy kialakuló közösség normákat, értékeket teremt, célokat, feladatokat fogalmaz meg, és ezeknek érdekében szerveződik, tagolódik. A hierarchikus és szerepszerű tagolódással, a közös szokások és normák kialakításával a csoport olyan realitást nyer, amely szabályokban megfogalmazható, dokumentumokban felmutatható, s így a csoportot más társas egységektől elkülöníti. Ezt nevezzük az intézményesedés folyamatának. Ez a folyamat pedig lépésről lépésre kristálytisztán megfigyelhető a gombozó közösségek kialakulása során, ahogy informális csoportokból formális szervezetekké váltak. A megfigyelt jelenség a gombfocizás számos képességfejlesztő és más jó tulajdonsága mellett óriási közösségteremtő erejét is hirdeti.
A baráti körök sokasodásával viszont egyre égetőbbé vált az a probléma, hogy a játékszabályok nem voltak egységesek. Minden társaság saját szabályrendszert alkotott magának, ami jelentős akadálya lett annak, hogy az oda - visszavágó alapon folyó küzdelmek során igazságos eredmények szülessenek. Mindig a házigazda szabályai voltak érvényesek, akik ezt kihasználva jól elverték a vendégcsapatot. A visszavágón viszont rendszerint megfordult a helyzet. Felmerült az igény tehát egy semleges helyszínen, egységes játékszabályok alapján lebonyolítandó nagy bajnokság megszervezésére és az ezt kiíró szövetség létrehozására.

3. Gombfocizás világszerte

A gombfoci - bár magyar találmány - népi játékként való űzése nem kizárólagosan magyarországi jelenség. A Kárpát medence országaiban, a magyar lakta területeken őshonos, ma is élő játék a gombfoci. Szomszédos országbeli gombfocizók elmondásából ismeretes, hogy a játék elterjedésének mértéke és dinamikája megegyezett a magyarországival. Megfigyelhető, hogy csak a játék megszületésekor érvényes magyar országhatárok közötti területen játsszák ma is tömegesen a gombfocit. A szomszédos országok gombfoci életének tanulmányozása során sikerült megismerni a gombozók szokásait és az alkalmazott eszközöket15. Jellemző az a történet, amit Könyvásó János mesélt el a horvátországi Vörösmarton. Elmondása szerint a 30-as, 40-es években az volt a gyerekek szokása, hogy iskolából kijövet verseny futottak a jobb gombfocizó helyekért, ami nem volt más, mint a városka főutcájában lévő üzletek széles, sima lépcsői. Emlékezete szerint a hentes előtti lépcső volt a legfelkapottabb. Ilyenkor az üzletbe tartó vásárlók nagy figyelemmel lépkedték át a földön lévő kabátgombokat és türelmesen vártak egy - egy gólhelyzetnél. A romániai Pákai György Marosvásárhelyen ismerkedett meg gyermekkorában a játékkal, ahol más nagyobb erdélyi városokhoz hasonlóan óriási gombfoci élet folyt. Igen komolyan vették a klubokban folyó bajnokságokat, és nem engedtek be akárkit a társaságba. Pákai úr, az 1998. évi Európa-bajnok szektorlabdázó elmesélte, hogy igen jelentős összegekért lehetett venni egy jó gombfocicsapatot annakidején gyerekkorában, mivel ezek nagy műgonddal készített, díszes egyedi darabok voltak. Az pedig nem csupán a marosvásárhelyiekre volt igaz, hogy folyamatosan figyelték a magyarországi gombfoci híreket, különösen a szabályokkal kapcsolatosakat, amit azonnal megtanultak, alkalmazkodva az anyaországi szabályokhoz, mint hivatalosakhoz. Ez a figyelem általános volt a szomszédos országok magyarlakta területein. A Felvidéken és a Kárpátalján is sok gyerek gombfocizott, de az erélyihez fogható gombfociőrület csak a Vajdaságban alakult ki. Amennyiben elhagyjuk a Kárpát medencét, a gombfoci szó kiejtése esetén értetlen arckifejezéseket láthatunk csupán a világ legtöbb országában. Azonban minden rosszban van valami jó. Amikor évtizedekkel ezelőtt vállalkozó szellemű honfitársaink más országokban letelepedve keresték boldogulásukat, magukkal vitték itthoni szokásaikat, köztük a gombozás szeretetét is. Ahol magyar diaszpóra található a világon, ott a gombfoci is fölbukkan. Míg az USA területén szórványosan élő magyarok csupán egy-egy ismerősükkel játszanak néha, addig Kanadában, Torontóban viszont évekig klub működött a Magyar Házban. Sydneyben 20 éves hagyományai vannak az ausztrál gombozásnak, ami időközben Melbourne-re is átragadt. A Magyarországon kívül, de nem magyarok által játszott gombfocizás esetében ahány hely, annyi eset. Vannak persze szövevényes történetek, mint a Malmőben játszóké. Történetesen itt egy kolumbiai úr él, aki magyarországi tanulmányai során ismerkedett meg a gombfocival. Magyar feleségével Svédországba költözvén sem felejtették el a játékot, amit ma már a gyerekeikkel együtt űznek a kisszobában felállított gombfociasztalon. Erről pirított óriáshangya evés közben volt alkalmam meggyőződni. A legtöbb esetben vagy egy külföldön élő magyar ember tanította meg környezetét a magyar kultúra e szellemes találmányára, vagy pedig egy huzamosabban ideig hazánkban tartózkodó külföldi vitte magával haza ezt az első látásra is igazán "eltalált" játékot. Szokványos esetnek mondható például a gombfoci izraeli megjelenése. Egy felvidéki származású újságírót küldött az egyik izraeli lap Magyarországra tudósítónak. Yehuda Lahav úr (a közismert újságíró) gyerekkorából emlékezett a játékra, amikor itteni tartózkodása alatt belebotlott egy gombfocis újsághírbe. Megtetszett neki a dolog komolysága, ötletessége és vásárolt néhány csapatot, kaput, meg labdát, amit hazavitt gyerekeinek, akik azóta a lakásukba feljáró osztálytársaikkal szinte klubot csináltak otthonukból. Nigériában viszont a hazánkban tanuló Chima Obi révén ismerik a gombfocit. Külön történet viszont a katalóniai és a dél-amerikai gombfoci. Barcelonai kutatómunka során derült ki, hogy az ottani gombfocisták pontosan 1936-ra datálják a katalán gombfoci megszületését. A játékot a magyar gombfocizókhoz hasonlóan kabátgombokkal játsszák (ezért a játék szószerinti fordítása is gombfoci), a miénkhez igencsak hasonló logikájú szabályokkal. Elgondolkodtató ez az 1936-os dátum a maga történelmi eseményével, az ebben részvevő nagyszámú magyar önkéntes jelenléte miatt. Kicsi az esély megtudni, hogy vajon a magyar önkéntesek tanították-e meg spanyol elvtársaikat két csata között erre a magyar játékra, vagy létezhet ilyen véletlen, hogy csupán Barcelonában és szűk környékén elszigetelten játszanak a futballutánzó játékoknak egy olyan variációját, amit - a Kárpát medencén kívül - egész Európában csak itt ismernek. Mindenesetre érdemes folytatni a kutatást a büszke, önérzetes katalánok között. Egyébként tovább fokozza a zavart az a tény, hogy Spanyolország szerte igen népszerű egy más típusú, egyszerű söröskupakokból készült bábukkal és gömbölyű labdával játszott futballutánzó játék, ami szinte egyáltalán nem hasonlít a katalóniai testvérére. Tovább gombolyítva ezt a szálat kiderült, hogy a gombfoci katalán variációját ismerik és játsszák Dél-Amerikában is, különösen Brazíliában és elsősorban Sao Paulo-ban és környékén. A legóvatosabban is bánva a terület magyar vonatkozásaival, mégsem hagyható figyelmen kívül az itt élő mintegy 80.000 magyar. Információink szerint itt a gombfoci igen népszerű, létezik versenyszerűen űzött változata is, amely szervezett sporttevékenység benyomását kelti. Csupán a technikai felszereltségük tűnik kissé kezdetlegesnek. Izgalmas feladatként kínálja magát az itten gombfoci további tanulmányozása, eredetének, elterjedésének és a magyar gombfocival lévő esetleges kapcsolatának kiderítése. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, azonban a dél-amerikai gombfoci mindenképpen későbbi születésű a magyarnál, viszont tavaly ők is eljutottak az első világbajnokság megrendezéséig, aminek Rio de Janeiro adott otthont16.

4. A szervezett gombfocizás kialakulása

A gombfocizók táborának növekedését visszafogta a világháború, de az újjáépítés szegénységgel teli éveiben a játék soha nem látott népszerűségre tett szert. A kellékek olcsósága, elérhetősége, továbbá a futball népszerűsége és egyre jobb eredményessége fokozta a gombfoci közkedveltségét. A gombfoci töretlen népszerűségét látva, az 50-es évek közepén az arcképes figurák ipari méretű gyártása is megkezdődött, melyeket trafikokban lehetett nagy választékban kapni, az aktuális sztárcsapatok játékosainak fotóival ellátva. A leglelkesebb gombfocisták pedig különböző műanyagokból tetszetős külsejű játékosokat esztergáltattak maguknak. A gombfoci klubok száma az ötvenes évek végére oly rohamosan növekedett, hogy a koordináció érdekében felmerült a sportággá szerveződés kérdése.
Kapóra jött az ügynek, hogy egy vállalkozó szellemű klubvezető egy Magyar Nemzetben megjelentetett újságcikk segítségével országos tanácskozást hirdetett meg 1958. november 23-ára, Budapestre, a Kárpátia étterembe19. A kezdeményezés több mint jól sikerült. Meglepetésre több mint 100 klub képviselője jött el a gyűlésre. Egyes becslések szerint azonban közel kétszázan tolongtak a helyiségben. Annyian voltak, hogy be sem fértek az étterembe, ezért az ajtónál állók tolmácsolták a kívülállóknak, hogy miről is folyik a szó éppen odabent.
A jelenlévők nem vesztegették az idejüket. Megalakították maguk közül az Ideiglenes Intéző Bizottságot és minden fontos kérdést eldöntöttek. A szervezett formában űzött gombfocit elnevezték asztali-labdarúgásnak. Kiírásra került a Budapest Bajnokság és - ha több lépcsőben is, de - összeollóztak a klubok által beadott szabályjavaslatokból egy egységes játékszabályt. A Budapest Bajnokságot a váratlanul nagy számú nevező miatt csak három hónap alatt sikerült lebonyolítani. A döntőben egyébként Kocsis Sándor diadalmaskodott a ma is ismert TV riporter, Kopeczky Lajos ellen. Az óriási sikerű Budapest Bajnokságot az Országos Egyéni Bajnokság, majd az Országos Csapatbajnokság követte. A nagy rendezvények között pedig az egyes csapatok meghívásos kupákat, tornákat hirdettek meg saját klubhelyiségükben, amelyek általában kultúrházakban voltak. Ezek az intézmények praktikus voltuk miatt a gombfocizók fellegváraivá váltak. Egy ilyen helyen jellemzően úgy zajlott az élet, hogy a kistermek egyikében vagy az előtérben tartották az edzéseket, a bálteremben, vagy színházteremben pedig a versenyeket. Egy kultúrházban mindig nagy a sürgés-forgás, tehát kíváncsiskodó, közöttük pedig utánpótlás is akadt bőven, a versenyeknek pedig volt nézőközönsége. A kultúrházak is örültek a gombozóknak, ez a csendes, kultúrált tevékenység becsalogatta a környék fiataljait az intézménybe, amelyet végül is ilyen és hasonló célokra, vagyis a lakosság kulturális igényei kielégítésére hoztak létre. Tulajdonképpen ilyen formában kialakult ki a versenyrendszer. Amikor 1964-ben megjelent a könyvesboltok polcán a hivatalosként elfogadott szabálykönyv, már végképp mindenhol egységessé vált a szabályok értelmezése, ami szintén fontos feltétele volt a későbbi sporttá válásnak. Az utókor sportolói pedig azzal adják meg a szervezett gombfocizás, vagyis az asztali-labdarúgás alapítóinak a tiszteletet, hogy a szövetség hivatalos megalakulása előtt megrendezett valamennyi Budapest Bajnokság, Országos Egyéni Bajnokság és Országos Csapatbajnokság győztesét Budapest Bajnoknak, illetve Magyar Bajnoknak tekintik, hivatalosan is! Így fordulhat elő, hogy a játék sporttá válása óta Országos Egyéni bajnokságot még nem nyert Béres László hétszeres magyar bajnoknak, más sikerei révén pedig a sportág legeredményesebb versenyzőjének tekintheti magát!

5. Balogh László életműve

Balogh László neve összeforr a szervezett gombfocizás kialakulásával. Klubját 1944-ben szervezte meg Pécsett. Foglalkozására nézve szabó mester volt, aki szenvedélyesen szeretett gombfocizni. Személyiségének varázsa, a játékba vetett hite magával ragadta környezetét, megszállottsága pedig tiszteletet parancsolt a hivatalos szervek részéről. Jövedelmének igen jelentős részét a köré csoportosuló fiatalok segítésére, illetve más városokban működő gombozó társaságok felkutatására, a velük való kapcsolattartásra, találkozók finanszírozására fordította. Kiváló szervező volt. Különösen az 50-es, 60-as években volt a legaktívabb. Fáradhatatlanul kereste a kapcsolatot országszerte, az egymástól elszigetelten játszó baráti körökkel és beszervezte őket a versenyszerű gombozásba. Sőt, még külföldi gombozó partnereket is talált, akikkel - megbízott szövetségi kapitányként - liga-válogatott találkozókat szervezett. Teljesen felpezsdítette előbb a pécsi, majd az országos gombozó életet. Tanítványainak elintézte, hogy a Zsolnay Művelődési Házban tarthassák az edzéseket. A patinás épület hamar a gombozás főhadiszállásává, később pedig nagyszabású versenyek helyszínévé vált. Kijárta, hogy a vasutasok csapata - a Pécsi VSK - befogadja a gombfocistákat. A számukra biztosított szakosztályi keretek között folyó tevékenység azt jelentette, hogy mint vasutas sportolók, ingyen utazhattak vonaton országszerte. Balogh László állandó levelezésben állt a klubokkal, a külföldiekkel is. Gomb Sport címmel híradót szerkesztett, amit stencilezve sokszorosított, majd szétküldött a klubok részére. Jó játékos volt, de számára a nevelés, a gombfoci másokkal való megszerettetése mindennél fontosabb volt. Egész generációk nőttek fel a szárnyai alatt. Még megszámolni sem könnyű a tanítványai, illetve a klubja által nyert bajnoki címek sokaságát. Balogh László kezei között nőtt fel a négyszeres világbajnok Szendrey Tibor is, aki végül 2000-ben kiérdemelte az Évszázad Játékosa címet. Végül teljesült Laci bácsi nagy álma: 1996-ban megélte a sportág első világbajnokságát. A járni is alig tudó csupa szív ember felhozatta magát Budapestre és láthatta Szendrey Tibor sporttörténeti győzelmét. A döntő után könnyes szemmel ölelte meg egykori tanítványát. Sajnos egy hónapra rá elhunyt. Halála óta minden évben egyperces néma vigyázzállással adózunk emlékének, a róla elnevezett nemzetközi versenyen. Sokan azóta is példaképükként őrzik emlékét szívükben.

6. A versenyrendszer kifejlődése

A nagy sikerrel megrendezett I. Budapest Bajnokság jelentős változást hozott a versenyszerű játékkörülmények tekintetében. Teljesült sokak vágya, hogy végre semleges körülmények között, egységes szabályok alapján lehetett játszani. Persze semmi sem ment simán. A legnagyobb viták a játékszabályok körül voltak. Azonban a többség végül mindig döntött valamit, amit mindenki kénytelen volt elfogadni. Ebből aztán lettek sértődések, kiválások, de a játék végül is haladt a maga útján.
A Budapest Bajnokságra nevezett 200 induló nem csupán a felfokozott érdeklődést jelző örömhír volt, hanem figyelmeztető is egyben, hogy aki ilyen versenyt akar a jövőben rendezni, annak fel kell készülni teremmel, pályákkal, meg lebonyolító képességekkel, mert különben ismét úgy járhat a rendező, hogy az 1958. évi bajnokságot a tervezett egy hétvége helyett 1959. februárjában fejezi be. Ettől aztán kissé megszeppentek a rendezéssel kacérkodók és csupán 1961. januárjában került sor a II. Budapest Bajnokságra. Ismét nagy érdeklődés mellett, 132 induló részvételével. Ugyanebben az évben már Országos Egyéni Bajnokságot is rendeztek, amit Tóth Ferenc Pécsi VSK versenyző nyert meg. A ma is működő versenyrendszer formája 1963-ra teljesedett ki az Országos Csapatbajnokság megrendezésével. A győzelmet a pécsiek előtt akkori fő riválisuk, a Váci Forte csapata nyerte, Pfliegel Tibor, Teknős Károly, Zentel Róbert és Zentel György összeállításban22. Ettől az időponttól kezdve a mai napig folyik bajnokság évről évre, megszakítás nélkül. Tekintettel arra, hogy egy - egy verseny csupán egy hétvégére szorítkozott, a klubok a köztes időt saját meghívásos, de többnyire nyílt versenyeikkel töltötték ki. Később ezek a versenyek képezték a minősítés szerzés lehetőségét, melynek rendszerét Csánki Csaba dolgozta ki, a sakk pontszámításához hasonló elvek alapján. Szinte minden nagyobb klubnak meg volt a maga jellegzetes versenye. Például az Úttörőstadionnak a Húsvéti Torna, a komáromiak a Duna Kupát rendezték meg évente, a pécsiek pedig a Mecsek Kupát. Évente átlag 15-25 országos eseményre is sor került. Később sajnos a gombozás nagy öregeinek (Soós András, Papp Gyula, Velkovits Mihály, Teknős Károly, Balogh László) elhunytával elszaporodtak a róluk elnevezett emlékversenyek. Miután megjelentek az első támogatók a gombozóknál is, ezért divattá vált a szponzorról elnevezett verseny. Közülük a legrangosabb a HORI Gombfoci Szaküzlet által támogatott HORI Kupa lett, ahol rendszeresen a legnagyobb létszámú nemzetközi mezőny gyűlt össze a jó szervezés és az értékes tárgyjutalmak hatására. A mezőny pedig sokszor erősebb volt, mint egy világversenyen.

7. A versenyrendszer kifejlődése

A nagy sikerrel megrendezett I. Budapest Bajnokság jelentős változást hozott a versenyszerű játékkörülmények tekintetében. Teljesült sokak vágya, hogy végre semleges körülmények között, egységes szabályok alapján lehetett játszani. Persze semmi sem ment simán. A legnagyobb viták a játékszabályok körül voltak. Azonban a többség végül mindig döntött valamit, amit mindenki kénytelen volt elfogadni. Ebből aztán lettek sértődések, kiválások, de a játék végül is haladt a maga útján.
A Budapest Bajnokságra nevezett 200 induló nem csupán a felfokozott érdeklődést jelző örömhír volt, hanem figyelmeztető is egyben, hogy aki ilyen versenyt akar a jövőben rendezni, annak fel kell készülni teremmel, pályákkal, meg lebonyolító képességekkel, mert különben ismét úgy járhat a rendező, hogy az 1958. évi bajnokságot a tervezett egy hétvége helyett 1959. februárjában fejezi be. Ettől aztán kissé megszeppentek a rendezéssel kacérkodók és csupán 1961. januárjában került sor a II. Budapest Bajnokságra. Ismét nagy érdeklődés mellett, 132 induló részvételével. Ugyanebben az évben már Országos Egyéni Bajnokságot is rendeztek, amit Tóth Ferenc Pécsi VSK versenyző nyert meg. A ma is működő versenyrendszer formája 1963-ra teljesedett ki az Országos Csapatbajnokság megrendezésével. A győzelmet a pécsiek előtt akkori fő riválisuk, a Váci Forte csapata nyerte, Pfliegel Tibor, Teknős Károly, Zentel Róbert és Zentel György összeállításban22. Ettől az időponttól kezdve a mai napig folyik bajnokság évről évre, megszakítás nélkül. Tekintettel arra, hogy egy - egy verseny csupán egy hétvégére szorítkozott, a klubok a köztes időt saját meghívásos, de többnyire nyílt versenyeikkel töltötték ki. Később ezek a versenyek képezték a minősítés szerzés lehetőségét, melynek rendszerét Csánki Csaba dolgozta ki, a sakk pontszámításához hasonló elvek alapján. Szinte minden nagyobb klubnak meg volt a maga jellegzetes versenye. Például az Úttörőstadionnak a Húsvéti Torna, a komáromiak a Duna Kupát rendezték meg évente, a pécsiek pedig a Mecsek Kupát. Évente átlag 15-25 országos eseményre is sor került. Később sajnos a gombozás nagy öregeinek (Soós András, Papp Gyula, Velkovits Mihály, Teknős Károly, Balogh László) elhunytával elszaporodtak a róluk elnevezett emlékversenyek. Miután megjelentek az első támogatók a gombozóknál is, ezért divattá vált a szponzorról elnevezett verseny. Közülük a legrangosabb a HORI Gombfoci Szaküzlet által támogatott HORI Kupa lett, ahol rendszeresen a legnagyobb létszámú nemzetközi mezőny gyűlt össze a jó szervezés és az értékes tárgyjutalmak hatására. A mezőny pedig sokszor erősebb volt, mint egy világversenyen.

8. Küzdelem a hivatalos elismertetésért

Az 1982-ben fordulat állt be a sportág fejlődésében. Egy csepeli szállítási vállalt éttermében megrendezett Országos Egyéni Bajnokság szünetében a résztvevő klubok vezetői tanácskozást tartottak, melynek témája a sportszövetséggé válás és az ehhez szükséges belső struktúra kialakítása volt. A témát a házigazda klub vezetője, Horváth Imre vetette fel, klubvezető társával, Hartmann Lászlóval egyetértésben. Értékelték az asztali-labdarúgás helyzetét és megfogalmazták a közeljövő tennivalóit. Horváth megérezte a pillanatot, hogy a még csupán informális közösségként működő gombozó társadalom szeretne formális szervezetként működni, amit nem lehet tovább halogatni. Az ország meghatározó klubvezetői jelenlétében felvázolt programbeszéde tetszést aratott. Ezt kihasználva az új feladatokhoz új vezetőség megválasztását javasolta a jelen lévő nagybeteg Balogh László és az inaktív vezetőtársa, Csánki Csaba helyett. Mivel mindenki bólintott, Horváth megragadta az alkalmat és Hartmann Lászlót javasolta az ideiglenes szövetség vezetőjének. Hartmann viszont, látva aktivitását, Horváth Imrét javasolta szervező titkárnak. A vezetőség egyhangúlag rábólintott. Az elnök - titkári páros jó csapatnak bizonyult. Horváth gyártotta az ötleteket, kitalálta a célok megvalósításához szükséges megoldásokat, Hartmann pedig engedélyt adott mindezek megvalósítására és tekintélyt parancsoló személyiségével biztos hátteret adott a titkár munkájához, aki ettől szinte szárnyakat kapott.
Legelsőként támogatók után kellett nézni a szervezési feladatok költségeinek biztosítása érdekében. A Hermes ÁFÉSZ-ban sikerült az ideális partnert megtalálni, ahová a titkár tömegesen léptette be a gombozókat szövetkezeti tagnak. Az ÁFÉSZ cserében pedig asztali-labdarúgó szakosztályt alapított a szövetkezet sportkörében, amit olyan nagyvonalúan finanszírozott, hogy a szerveződő szövetség költségeinek nagy részét is biztosítani lehetett a költségvetésből. A következő lépés a sporthivatal megkeresése volt. Sajnos hamar kiderült, hogy a gombozókat nem tekintették tárgyalópartnernek, hiszen vezetőjük nem képviselt semmilyen formális szervezetet. Elkezdődött hát egy sportegyesület megszervezése. Ekkor 1986-ot írtunk. A megalakulás nem is váratott sokáig magára, helyszíne a Hermes ÁFÉSZ pinceklub helyisége lett. Horváth beszerezte a kerületi tanács igazgatási osztályáról a szükséges papírokat, a rendőrségtől a saját erkölcsi bizonyítványát és meghívta az ország összes klubjának vezetőjét. Mai szemel áttekintve a megalakulás körülményeit, teljes jogi káosz jellemezte a történteket. Az egyesületet magánszemélyek alakították, de végül a tagjai a gombozó klubok lettek. Volt itt tag sportegyesület, kultúrház, iskolai sportkör, akik évi 1.000.-Ft tagdíjat határoztak meg maguknak. A tanácsot nem különösebben érdekelték a megalakulás körülményei és bejegyezte a Budapesti Asztali-labdarúgó Egyesület névvel alakult új sportszervezetet. Ezzel a világon elsőként alakult gombfocizás céljából sportegyesület. Elnökké Horváth Imrét választották, aki ez által egy bújtatott országos szövetség vezetője lett. Immár "sportvezetőként" ismét felvette a kapcsolatot a sporthivatallal, ahol addigra már új szelek fújdogáltak. Kiderült, hogy több sportág magyarországi művelői is megkeresték a hivatalt szövetségalakítási elképzeléseikkel, csak hát a kialakult rendet nem lehetett megbontani. Abban az időben csak olyan sportágat lehetett szervezetten művelni, amire az állam engedélyt adott. Ezek a pártpolitika alapján kiválasztott sportágak voltak, amelyeknek az állam rendelkezésére bocsátotta a szükséges pénzeszközöket is, viszont igényt is tartott az elnök és a főtitkár kinevezésére. Ebbe a rendszerbe nem lehetett csak úgy betörni, ezért a Szabadidősport Főosztály azt a megoldást találta ki, hogy egy gyűjtőszövetséget tervezett létrehozni a nagy tömegek által játszott, de hazánkban sportként el nem ismert tevékenységek számára. A tervek szerint ide tartoztak volna a gombfocizókon kívül például a biliárdosok és a sporthorgászok is. Végül a sporthivatallal kapcsolatban táplált illúzióknak azzal lett vége, hogy leváltották az új sportágak integrálásával foglakozó illetékest és az ügy ezzel a hivatal részéről el volt intézve. Közben tovább zajlottak a bajnokságok, melyek eredményit egyre gyakrabban sikerült becsempészni az újságok tudósításaiba. Először csupán kuriózumként. Majd rendszeresebben, de csupán az apróbb hírek közé tölteléknek. Később átfogó cikkek, részletes tudósítások is napvilágot láttak, legvégül pedig a sportsajtó is leközölte a legnagyobb események eredményeit és televízió is adott évi egy - két alkalommal összefoglalót. Mindez persze jót tett a játék ismertségének és elfogadottságának. Jó húzásnak bizonyult Horváth ötlete, aki országjárásba kezdett néhány lelkes társával és bemutatókat tartottak a legkülönbözőbb helyszíneken és alkalomból. Ennek hatására nem csupán a játék ismertsége javult, hanem igen nagyszámban kerültek elő a játék szerelmesei, sokszor egy egész működő baráti társaság formájában. Szintén jó szolgálatot tett Horváth Imre által ekkoriban, a világon elsőként Budapesten megnyitott Gombfoci Szaküzlet, ahol nem csupán vásárolni lehetett, hanem tájékozódni az asztali-labdarúgás minden kérdésében. Gyakorlatilag információs szolgálatként funkcionált a Jókai utca 21. szám alatti pincehelyiség. A sok bemutató és a játék körül szokatlanul nagy hírverés, a lapok által megírt versenyeredmények, néhány rádió és TV riport, becsalogatták az embereket a szaküzletbe. Horváth pedig fogadta őket és váltogatta szerepét. Hol eladóként, hol az általuk rendezett versenyekkel kapcsolatban felvilágosító informátorként, ha kellett a játék szabályait, eszközeinek helyes használatát tanítóként, tevékenykedett. Ha pedig egy baráti társaság toppant be azzal, hogy be szeretnének kapcsolódni a versenyszerű gombozásba, akkor a pincehelyiség szövetségi irodává változott. Leginkább arra volt büszke, hogy a tőle távozó ismeretlen vevők, érdeklődők, elégedettségük jeleként kézfogással köszöntek el tőle, ami ugye egy átlagos boltban nem szokás. A ma létező hazai és külföldi klubok jelentős részének a szervezett versenyzéshez vezető útja a Jókai utcán keresztül vezetett.

9. A Magyar Asztali-labdarúgó Sportszövetség megalakulása

A Budapesti Asztali-labdarúgó Egyesület 1986-os megalakulása szervezetté tette a korábbi ad-hoc rendszerű versenyeztetést. Addig ugyanis az volt a bevett szokás, hogy egy-egy verseny végén a klubvezetők megbeszélték, hogy hol és mikor találkoznak legközelebb. A BALE megalakulásával viszont a szövetségszerű működés jelei kezdtek mutatkozni minden téren, elsőként a versenynaptár összeállításával.
1989-ben azonban fontos dolgok történtek. Megjelent az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, nyomában pedig az 1989. évi 9. tvr. Ez utóbbi a szakszövetségek megalakulását, működését tartalmazta. A jogszabályból azonnal kiolvasható volt, hogy itt a lehetőség a szövetség megalakítására és a sporttá válásra. A gombozók Horváth Imrére, az ötletadóra bízták a szervezés, illetve a papírmunka elvégzését. A klubok lelkesen jöttek a hívó szóra és 1989. szeptember 30-án, a budapesti II. kerületi Hazafias Népfront dísztermében megalakították a Magyar Asztali-labdarúgó Sportszövetséget, elnökké pedig Horváth Imrét választották. A megalakulás ünnepélyes percei után, ha lassan is, de jól sikerült elkészíteni a bejegyzéshez szükséges iratokat. A Fővárosi Bíróság eleinte kissé tanácstalan volt az új sportág megítélése kérdésében és szakértők véleményét kérte. Szerencsére a vélemények pozitívak voltak és a bíróság 1990. március 6-án bejegyezte a szövetséget, tevékenységi köréhez pedig a sport szót írta. Ezzel sporttörténeti pillanathoz értünk, hiszen új, államilag elismert sportág született! Eddig a magyarok, más népek sportjait űzték. Most azonban mi adtunk a világnak ajándékba egy új sportágat! Az ÁISH-ban ugyan nem fogadták kitörő lelkesedéssel a hírt, de nyoma sem volt bármiféle negatív visszhangnak. A hivatal szabadidősport részlege nem csupán tudomásul vette az új sportág jelenlétét, hanem még támogatta is a szövetség terveit, amiért Nagy József osztályvezető úrnak jár a köszönet. A szövetség nyilvános bemutatkozása is jól sikerült. A sajtó értékén kezelte a megalakulás jelentőségét, az ÁISH pedig jelentős nagyságú helyet adott a BNV területén megrendezett - azóta már hagyománnyá vált - tavaszi sport kiállításon felállított standján. A Horváth-féle rutinos bemutató csapat a stand legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy itt egy felállított pályán játszani is lehetett, nem csupán unalmas prospektusokat osztogattak. A sportág iránti érdeklődést látva a szabadidősport állami irányítói anyagilag is jelentősen támogatták a sportág népszerűsítő akciók megvalósítását. Ezek hatására megerősödött és ismerté vált a szövetség.


10. A sportág elfogadtatása

A szövetség bejegyzését követő kezdeti sikerek közben sem lehetett nem észrevenni, hogy nem mindenki van tisztában az asztali-labdarúgás szó jelentésével. Mások pedig nem tudtak vagy nem akartak különbséget tenni a közismert gyerekjáték és egy szellemi-ügyességi sport között. Ez persze nem jó, ha így van, azonban kifejezetten kellemetlenné tud a dolog válni, ha egy pénzosztó szervezet illetékesének kialakulatlan, vagy negatív a véleménye. Márpedig a sportág irányítói gyakran találták magukat ilyen helyzetben. A leggyakoribb kérdés az volt, hogy mitől sport ez a játék. A következő pedig az, hogy még hol játszanak Magyarországon kívül. Fel kellett ismerni, hogy a sporttá válás nehézségével azonosan kemény feladat az asztali-labdarúgás elfogadtatása, más sportágakéval azonos megítélése. Az ismétlődő kérdések hatására kicsiszolódott a megfelelő válasz, de ennél több kellett a sportág elfogadtatásához.
A reputáció építése több vonalon futott egyszerre párhuzamosan:
* A bemutató csapat további országjárása során az ismertség fokozása, közben találkozók szervezése a helyi önkormányzati sportvezetőkkel és nem mellesleg új versenyzők toborzása, illetve új klubok alapításának előmozdítása.
* A versenynaptárban nagyszámú verseny rendezése, ezek beharangozása a sajtóban, illetve az eredmények leközöltetése.
* Kapcsolatkeresés minél több médiummal. A kialakult kapcsolatok rendszeres és hírértékű információkkal való ápolása, az újságírók külföldi utakra történő meghívása. Gombfocizó újságírók felkutatása.
* Vezetői részvétel minden lehetsége

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat